5 könyv, amit egy kezdő vállalkozónak ajánlok

004.png

Természetes dologként kezeljük azt, amikor egy másik szakmába akarunk belevágni, hogy első lépésként felkészülünk rá. Elmegyünk iskolába, tréningekre, könyveket olvasunk, kitanuljuk a szakmát.
A legtöbb vállalkozó valamilyen szakember. Egy szakmának ismerője, művelője. Amikor ők úgy döntenek, hogy vállalkozóvá vállnak, bele sem gondolnak, hogy maga a vállalkozói tevékenység is egy szakma, és ezt is tanulni kell(ene).


Azoknak a szakembereknek, akik most vágnak bele a vállalkozói életbe és valódi sikereket akarnak elérni, javaslom, hogy az alábbi 5 könyvet mindenképpen olvassák el.

Előtte érdemes csatlakozniuk a "Segítség vállalkozó lettem!" Facebook csoportomhoz.

1. A V mítosz

004_1.jpg

Erről a műről már korábban írtam a blogon. Michael E. Gerber egy olyan ismereteket tár elénk, aminek a segítségével rálátást kapunk arra, hogyan kell egy jól szervezett, nem a vállalkozóra épülő céget megtervezni. Egy történeten keresztül adja át a tudást, így könnyen emészthető alapmű minden egyes vállalkozó könyvtárában.

A könyv megvásárlása »

 

2. Üzletimodell-építés kézikönyve

004_2.jpg

Alexander Osterwalder és Yves Pigneur segítségével betekintést nyerünk az üzleti modell építés világába. Ezt az anyagot sem lehet elégszer átlapozni, átolvasni, tanulmányozni. Remek design, minőségi megjelenés és nagyon széles ismeretanyag van benne. Nem csak bemutatja a modell építés alapjait, de remek példák és technikák találhatóak benne, aminek a segítségével komoly vállalkozói kérdések is megoldhatóak.
Ha kíváncsi vagy, hogy mi fán terem egyáltalán az üzleti modell építés, akkor lapozz bele az ÜMÉ 1X1 ingyenes tanulmányba.

A könyv megvásárlása »

 

3. Gazdag papa, szegény papa

004_3.jpg

Szerintem nem tévedek, ha azt állítom, hogy a legtöbb vállalkozónál az elmúlt évtizedekben Kiyosaki hozta meg azt a paradigma váltást, aminek a segítségével megértette, hogy mi a különbség a vállalkozói és az alkalmazotti gondolkodás között. A könyv által olyan szemléletmódra tehetünk szert, amivel megértjük, hogy a pénzünket nem elkölteni, hanem munkára kell bírni. Mivel ez is egy történetbe van ültetve, így könnyen emésztve, játékosan értjük meg a fent említett mély gondolatokat.

A könyv megvásárlása »

 

4. Az adakozó

004_4.jpg

Bob Burg és John David Mann olyan szemléletmódot mutat be, aminek a segítségével felülemelkedhetünk a zsugori, kuporgató és önző hozzáállásunkon, és felismerhetjük azt, hogy ha önzetlenül adunk, attól nem leszünk kevesebbek. Nagyon fontos, hogy megértsük az adakozás és az önfeláldozás nem ugyanaz. Ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni, érdemes elolvasni ezt a könyvet.

A könyv története 5 olyan alapelvet mutat be, amit érdemes használni ügyfeleinkkel, munkatársainkkal, beszállítóinkkal való kapcsolatainkban és a magánéletünkben is egyaránt ahhoz, hogy megtapasztaljuk, "aki ad, sokkal többet kap vissza"!

A könyv megvásárlása »

 

5. Gondolkodj és gazdagodj

edesviz-napoleon-hill-gondolkod-es-gazdagodj-cover.png

Hitem szerint egy vállalkozás csak akkor lesz sikeres, ha az azt működtető vállalkozó rendben van fizikálisan, érzelmileg és mentálisan is. Egy ilyen vállalkozó nem csak a cégét, hanem önmagát is fejleszti folyamatosan. Napoleon Hill műve a vállalkozói önfejlesztés és önismeret első számú könyve. Olvasd el, ültesd át a gyakorlatba és hagyd, hogy kifejtse hatását önmagadra, az életedre és a környezetedre, aminek végeredményét egy szóval lehet összefoglalni, Gazdagság.

A könyv megvásárlása » 

 

+1. Segítség vállalkozó lettem

fb-profile-picture.png

2018-ban megjelent saját könyvemet is ajánlom a kezdő vállalkozóknak. A  könyv bemutatja a vállalkozói életmód keretrendszerét:
- segít többet kihozni a vállalkozásodból és magadból is
- megmutatja, mit kell tegyél, hogy rohamléptekkel felfuttasd a vállalkozásodat
- keretrendszer, hogy könnyedén átlásd a vállalkozói feladatokat

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan
- teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között
- működtesd a vállalkozás 7 alapterületét
- turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

 

A könyv megvásárlása »


Jó olvasást kívánok!


Szólj hozzá, írd meg a véleményedet a hozzászólásoknál.

Tetszett a bejegyzés? Nyomj egy lájkot!

Ez a bejegyzés a decemberi 31-napos KIHÍVÁS keretén belül született. Amennyiben neked is van kérdésed az üzleti modell építéssel kapcsolatban és választ szeretnél kapni rá decemberben, írd meg a hozzászólásoknál vagy az info@uzletimodellek.hu címre.

További bejegyzések:

11. nap: Mikor kell módosítsak az üzleti modellemen?

10. nap: Mi az a 3 legfőbb jellemző, amivel egy kezdő vállalkozó rendelkezzen?

9. nap: Honnan tudom, hogy mit fejlesszek legelőször?

8. nap: Te kiket követsz Facebookon?

7. nap: 5 tipp hogyan dolgozz kevesebbet vállalkozóként

6. nap: A Télapó üzleti modellje

5. nap: Hogyan építsd fel a termékpiramisodat?

4. nap: 5 könyv, amit egy kezdő vállalkozónak ajánlok

3. nap: Hogyan ültessem át a gyakorlatba az üzleti modellemet?

2. nap: Honnan tudom, hogy jó-e az üzleti modellem, amit kitaláltam?

1. nap: Mi értelme kisvállalkozóként az üzleti modellemmel foglalkozni?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr658139712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása