Valahogy így kezdődött ma pont 10 éve

iphone_10_eve.png

Jobs fokozni kezdte a feszültséget: közölte a közönséggel, hogy három forradalmian új terméket is be fog mutatni. Az elsőről annyit elmondott, hogy nagyképernyős, érintésvezérelt iPod. Erre a közönség szórványos tapssal válaszolt. Mire Jobs továbbment, mondván, hogy a második termék egy forradalmian új telefon. A közönség ünnepelte a bejelentést. A harmadik, folytatta Jobs, egy áttörést jelentő internetes kommunikációs eszköz. Ennél a pontnál a nézőtéren helyet foglalók hátradőltek, és arra vártak, hogy megtekinthessék a termékek jellemzőit, esetleg láthassanak néhány demót a három új készülékről - de az igazi bejelentés valójában még hátra volt. Jobs így folytatta:

Tehát három dolog: nagyképernyős, érintésvezérelt iPod, egy forradalmian új telefon és egy áttörést jelentő internetes kommunikációs eszköz.
Egy iPod, egy telefon és egy internetes eszköz. Egy iPod, egy telefon - értitek már? Nem három különböző készülékről beszélek. Hanem egyetlen készülékrő, amit iPhone-nak kereszteltünk el!

A közönség szinte megőrült, és Jobs ismét zsebre tehetett egy sikeres termékbemutatót, ami csak még jobban megerősítette az Apple helyét a világ leginnovatívabb cégei között.

Ez egy idézet GALLO, CARMINE: Steve Jobs a prezentáció mestere - Hogyan legyünk õrülten hatásos elõadók című könyvéből, melyet a HVG-nél tudtok megvásárolni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr5012113751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása