4 veszélyes szokás, ami (nem csak) a kezdő vállalkozókat fenyegeti

4szokas001.jpeg

Mindannyian ismerjük a vállalkozó fogalmát, ami arról szól, hogy van egy ember, aki a saját cégét maga irányítja és a siker érdekében hajlandó szembenézni a félelemmel és a kockázatokkal. Sokan vágynak arra, hogy igazi vállalkozók legyenek, beszélnek is erről, de nem követik a terveiket. Mindig találnak valami kifogást arra, hogy most miért nem aktuális éppen belevágni az álmaik megvalósításába.

Amikor a vágyakozásból és az álmodozásból a tettek mezejére lépünk és úgy döntünk, hogy itt az ideje felépíteni a saját vállalkozásunkat, akkor szembe találjuk magunkat néhány veszélyes szokással. Mindannyiunknak vannak rossz szokásai, de néhány közülük különösen ártalmas lehet az üzleti törekvéseinkre nézve.

1. Sok beszéd, semmi cselekvés

4szokas002.jpeg

Vállalkozás indításakor, könnyen beleesünk abba a hibába, hogy grandiózus terveket szövünk, de valódi, konkrét lépéseket nem teszünk a megvalósítás érdekében. Az álmodozás fontos része a sikeres vállalkozás felépítésének, de van egy pont, amikor már nem álmodozni, hanem cselekedni kell és konkrét el kell végezni a feladatainkat, hogy az álmokból valóság legyen.

A megvalósítás egyik ARANYSZABÁLYA 3 egyszerű szóból áll:

MINDEN.

EGYES.

NAP.

A siker nem a szerencsén vagy a tehetségen múlik, hanem a cselekvések napi számának köszönhető.

Azonban arra is figyeljünk, hogy ne terheljük túl magunkat a lehetőségekkel. Sokkal több lehetőség vesz minket körül, mint amivel élni tudunk. Ezért fontos, hogy azokra az alapvető tevékenységekre kell összpontosítani, amelyeket meg kell tenni a vállalkozásépítéshez, nem pedig mindent, amit potenciálisan lehetséges.

2. Folyamatos online jelenlét

4szokas003.jpeg

Minden vállalkozó tudja, hogy ma már mennyire fontos, hogy egy vállalkozás jelen legyen a közösségi médiában. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a vállalkozónak is folyamatosan jelen kell ott lennie. Hihetetlenül vonzó tud lenni, hogy a telefonunk folyamatosan csipog, jelez, rezeg, villog, hogy figyelmet raboljon tőlünk és az aktuálisan végzett nagyon fontos munkánktól. Amilyen nagy előnyt jelent az ismertség megszerzésében, ugyanannyira nagy hátrányt jelent a fókuszált munkavégzésben.

Ahelyett, hogy hagyjuk, hogy a közösségi média állandóan jelen legyen az életünkben, zárjuk ki vagy legalább korlátozzuk a zavaró tényezőket a koncentrált munkaidő alatt és összpontosítsunk az elvégzendő feladatra. Iktassunk be szüneteket, amikor valóban felmegyünk és körbenézünk, hogy mi történt ott, amióta nem voltunk fent. Valójában nagyon ritka, amikor tényleg jelentős dologról maradunk le.

Egy csippanás és máris a munkavégzésünk megakadt és minden ilyen csippanás 3-5 perces teljesítményvisszaesést eredményez. Számoljuk ki, ha egy nap 20 ilyen jelzés érkezik a telefonra, az minimum 1 órát elvesz a vállalkozásunktól.

A telefonunkon ezért érdemes minden képernyő értesítést kikapcsolni és ha fókusz munkát végzünk, akkor pedig a másik szobába repülőüzemmódba elrakni.

Számítógépen pedig érdemes a StayFocusd Chrome-bővítményt használni, amiben be tudunk napi időlimiteket állítani az egyes weboldalakhoz. Amennyiben ezt az időlimitet elértük aznap már nem tudjuk elérni azt az adott oldalt.

3. Mindenkire hallgatni

4szokas004.jpeg

Ha valami szokatlan dolgot csinálunk, mint például vállalkozást indítunk, sok megjegyzést és tanácsot kaphatunk a barátainktól, a családunktól és az ismerőseinktől. Ne hagyjuk, hogy ez a sokféle megjegyzés (és negativitás) letörje a vállalkozói ambícióinkat. Egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül őket.

Hagyjuk figyelmen kívül mind a negatív, mind a pozitív visszajelzéseket, mivel sem mi, sem a barátaink (unokatestvéreink, testvéreink, apánk, szomszédunk stb.) nem tudjuk, mi a helyes döntés a vállalkozásunkhoz kapcsolódóan, amíg meg bele nem vágunk, nem hozunk döntéseket és nem látjuk az eredményeket. Végső soron csak olyan emberekre érdemes hallgatni, akik igazán számítanak a vállalkozásunk életében: ők az ügyfeleink.

Fontos megértenünk azt is, hogy az érzelmi intelligencia milyen szerepet játszik az üzleti sikereinkben. Ha sikerült a negatív megjegyzéseket figyelmen kívül hagynunk, akkor már koncentrálhatunk az üzleti partnereink, az alkalmazottaink és az ügyfeleink cselekedeteire és törekedjünk arra, hogy megértsük a gondolkodásukat és megtanuljunk az ő fejükkel gondolkodni.

Ha rá tudunk hangolódni az ügyfeleik motivációira, félelmeire, vágyaira, sokkal könnyebben tudunk nekik segíteni és az életüket megváltoztatni, így természetesen a mi vállalkozásunk is sikeresebbé válik.

4. Várni a megfelelő időpontra

4szokas005.jpeg

Nincs tökéletes időpont a vállalkozás elkezdésére.

Mindig találhatunk egy igazán jó kifogást arra, hogy elhalasszuk egy későbbi időpontra az álmaink megvalósítását. A vállalkozói lét sok bátorságot igényel és a bátorság megköveteli a cselekvést, még akkor is, ha a pillanat nem 100%-ig megfelelő.

Bruce Lee azt mondta: „A pokolba a körülményekkel! Én lehetőségeket teremtek!”

Tehát az egyetlen módja annak, hogy elérjük az álmainkat, ha belevágunk, tanulunk a hibáinkból és folytatjuk a munkát. És ne feledd, a szokásokat nem lehet megszüntetni, csak felülírni egy másik szokással.

Te mit gondolsz ezekről a szokásokról? Vannak ennél károsabb szokások is? Te melyikkel küzdesz leginkább?
Írd meg véleményedet kommentben! Kíváncsi vagyok, te mit gondolsz.

Szeretnél rendszeresen értesülni a bejegyzésekről és további hasznos lehetőségekről? Iratkozz fel a hírlevelemre és minden fontos információt megkapsz tőlem.
Csak kattints ide és add meg az adataidat!
(nyugi vigyázok rá, másnak nem adom oda)

Kövess a Facebook-on is! Lájkold az ÜMÉ Facebook-oldalát.

Nyomj egy lájkot, hogy tudjam tetszett ez a bejegyzés.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak ezekről a káros szokásokról!

1 komment

-->

alairaskep3.png

Sánta Csaba

üzleti modell építő, vállalkozásfejlesztő
A Megvalósítási Mentor Program megalkotója

Azért, hogy tartós üzleti sikereket érjenek el, személyre szabott tanácsadással, előadásokkal és tréningekkel segítem a magyar vállalkozókat cégük és saját maguk hatékony fejlesztésében.

Üzleti modell építés

Az üzleti modell TÉRKÉP a sikeres vállalkozás felépítéséhez, fejlesztéséhez! Tanuld meg a profi térkép elkészítésének módját, hogy a lehető leghamarabb eljuss a bőséget rejtő kincsesbányáig.

Hirdetés

INGYENES TUDÁSANYAG

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png