A csendesség üzleti előny

zarkozott_vallalkozo.jpg

Nézd meg ezt a listát:

Bill Gates
Mark Zuckerberg
Steven Spielbert
Sir Alfred Hitchcock
Woody Allen
Franz Kafka
Sir Isaac Newton
Albert Einstein
Marie Curie
Barack Obama

Sok közös van bennük, de van egy különlegességük. Mindannyian az introvertáltak közé tartoznak. Pedig azt gondoljuk, hogy az introvertáltak visszahúzódó, önmaguknak való, csendes emberek, így ők nagyon nehezen érnek el sikereket. Ez a lista pedig ennek erősen ellent mond. Akkor hogy is van ez?

Kik azok az introvertáltak?

Az embereket a külvilág felé való irányultságuk szerint C. G. Jung extrovertált és introvertált kategóriába sorolta.
Jung óta tovább folytak a kutatások, az elmélete árnyalódott és inkább egyfajta skála két végpontjaként kell ezeket a kategóriákat felfogni. Az emberek többsége a skála közepéhez közel helyezkednek el. Ritka a szélsőséges eset. Egyébként is a viselkedésünk függ egy adott szituációtól, a körülöttünk lévő kultúrától és sokszor az életkorunktól is.
A legkönnyebben úgy tudod megállapítani, hogy te melyik kategóriába tartozol, ha megvizsgálod, hogyan töltődsz fel, mikor elfáradsz. Van, akit a társasági életet választja és fontos neki, hogy emberek vegyék körül. Ha te ilyen vagy, akkor te nagy valószínűséggel extrovertált vagy. Ha a feltöltődés gyanánt visszahúzódsz és inkább ingermentes környezetben egyedül vagy, esetleg egy-két baráttal csendesen beszélgetsz, akkor valószínű, hogy az introvertáltak táborát erősíted.

Egy 1960-as adat alapján a társadalom 25%-a introvertált. De erről az infóról később kiderült, hogy csak egy becslés, semmi kutatás nincs mögötte. Ennek ellenére még mindig ez van az emberek fejében.

1998-ban azonban elvégeztek egy konkrét kutatást is az USA-ban, amiből egy meglepő eredmény született. A lakosság 50,7%-a introvertált.

Hogy 2017-ben ez Magyarországon milyen arányt mutat, azt nem tudom, de azt igen, hogy sokkal több introvertált vállalkozó van közöttünk, mint ahogy azt gondoljuk.

Ők nem harsányak, csak végzik a dolgukat és mozgatják a világot, ahogy a fenti listán szereplő néhány ember alapján is láthatod.

Ha te introvertáltnak érzed magadat, akkor fontos, hogy tudd, se nem vagy jobb vagy rosszabb, mint a többiek. Ugyanannyi siker, hatalom, tehetség, bátorság, értelem, lehetőség és erő lakozik benned, mint másokban.

És ha csak azért nem vágsz bele a vállalkozói életbe, mert te nem tudsz úgy viselkedni, mint a standard vállalkozó, akkor fontos, hogy tudd, az átlagos vállalkozó csak átlagos eredményeket tud elérni.

"az átlagos vállalkozó csak átlagos eredményeket tud elérni."

Ezért fontos, hogy tudatásban legyél annak, te ki vagy és használd az erődet.

Miből származhat az erőd?

man-notes-macbook-computer.jpg

1. Óvatosság

A mai rohanó világunkban képes vagy lelassítani, hogy átgondold a helyzeteket és csak azután lépsz, amikor tiszta a kép. Éppen ezért felesleges kockázatot sosem vállalsz se a pénzügyekben, se a kapcsolatokban, se a kommunikációban, se a munkatársak területén.
Éppen ezért nagyon megbízható üzleti partner tudsz lenni.

2. Mélység

Az introvertált ember szeret gondolkozni. Ezért képes vagy a dolgokat mélységeiben látni, hiszen a fejedben körbejárod és elmélyülsz az adott témában. Ennek hatására képes vagy megragadni a lényeget, a mélységet és a minőséget.
Egy üzletben pontosan látod a gyenge pontokat és a lehetőségeket is, a munkatársaid erősségét könnyen megragadod és a stratégiai lépéseknek is hangsúlyt adsz.
Élmény veled beszélgetni, mert egy-egy témát olyan mélységben és összefüggéseiben tudsz megmutatni, ami több évnyi tanulással felér.

fokusz.jpeg

3. Koncentráció

Képes vagy egy adott témára hosszabban és fókuszáltan odafigyelni. Ez azért lehetséges, mert a külső világ kevésbé vonja el a figyelmedet. Ez lendületet és intenzitást tud adni a vállalkozásodnak.
A koncentrált munkának köszönhetően az ígért határidőre elkészíted a vállalásaidat.

4. Odafigyelés

Ha introvertáltakkal beszélgetünk sosem érezzük azt, hogy másra figyelnek. Azt érezzük, hogy végre valaki odafigyel ránk és valóban meghallgat. Ez a figyelem mindenkinek jól esik és sajnos sokszor nem kapjuk meg másoktól. 
Ezért tudsz mély és bizalmi kapcsolatokat kialakítani.

5. Nyugalom

Ritkán tűnsz feszültnek és idegesnek, így képes vagy magad körül is megteremteni azt a biztonságos és nyugodt légkört, ami ahhoz kell, hogy a csapatod eredményesen és hatékonyan tudjon dolgozni és amiben magadból is ki tudod hozni a maximumot.

pexels-photo-212286.jpeg

6. Analitikus gondolkodás

Ha valamilyen üzleti kihívás jelentkezik, sokkal hamarabb átlátod a komplex összefüggéseket és struktúrákat. Ebből pedig rövid időn belül megoldásokat és cselekvési terveket állítasz össze.

7. Függetlenség

Sokszor még önmagadtól is el tudsz vonatkoztatni, éppen ezért a vállalkozásodat is önállóan tudod kezelni és nem esel bele abba a hibába, hogy önmagadra építed a vállalkozásodat.

Pártatlanságoddal pedig szavahihetővé válsz és hajlandó vagy felvállalni azokat az elveket, amik számodra fontosak és nem hagyod, hogy mások befolyásoljanak.

8. Kitartás

A kitartás az egyik kulcskritériuma a sikerességnek.
Bár a kitartás fejleszthető és erősíthető az introvertáltaknak könnyebb egy adott cél érdekében koncentráltan, függetlenül, nyugodtan cselekedni. Éppen ezért vagy képes olyan helyzeteket is megoldani, amiket mások lehetetlennek tartanak. Pedig csak kitartás kell hozzá.

gepeles.jpg

9. Írás

Egyértelműen jobban és szívesebben kommunikálsz írásban, mint szóban. Ez azért nagyon jó, mert így minden lényeges dologról feljegyzés, írásos összefoglaló születik, ami később visszakereshető.
Ez a saját magad működését is segíti, illetve a veled együttműködők életét is nagymértékben megkönnyíti.

10. Empátia

Nagyon könnyen belehelyezkedsz a másik helyzetébe, ezért megértő és elfogadó tudsz lenni. A közös érdekek előtérbe helyezésével jól el tudod simítani a konfliktusokat.
Egy-egy feszült helyzetben is olyan diplomatikusan tudsz viselkedni, aminek következtében könnyen konszenzusos helyzetet tudsz kialakítani.

Remélem magadra ismertél és sikerült azonosítanod az erősségeidet. Bátran támaszkodj rájuk, így még sikeresebbé fogsz válni.

Ha pedig még jobban ki akarod aknázni az introvertáltságodat, ajánlom figyelmedbe ezt a könyvet:

Sylvia Löhken - A csend ereje

sylvia_lohken_a_csend_ereje.jpg

Neked melyik erősség tetszik a legjobban? Te mit gondolsz a csendességről? Te inkább extrovertált vagy introvertált vagy?
Kíváncsi vagyok, te mit gondolsz. Írd meg véleményedet kommentben! 

Nyomj egy lájkot, hogy tudjam tetszett ez a bejegyzés.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak ezekről a káros szokásokról!

ÉRTESÜLJ A A BEJEGYZÉSEKRŐL ÉS TOVÁBBI HASZNOS LEHETŐSÉGEKRŐL

Iratkozz fel a hírlevelemre és minden fontos információt megkapsz tőlem. Csak kattints ide és add meg az adataidat! (nyugi vigyázok rá, másnak nem adom oda)

Kövess a Facebook-on is! Lájkold az ÜMÉ Facebook-oldalát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr2612674131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása