Így lesz karakteres a vállalkozásod 2. rész

cegkarakter03.jpg

Lehet, hogy az ügyfeleidben azért nem alakul ki hűség, mert nincs miért kialakulnia. Ha a vállalkozásodban nincs valami, amivel összhangot, szimpátiát találnak, akkor nem tudnak kapcsolódni hozzá. Ha nem adsz indokot az érzelmi kötődésre, akkor máshoz fognak pártolni, máshol költik el a pénzt, másik vállalkozás lesz sikeres. Ráadásul, ha kialakul a bizalom és a kapcsolat, akkor a hibáidat is jobban elnézik.

És ezt nem a termékek vagy a szolgáltatások szintjén kell megteremteni, és nem is a logóval vagy a szlogennel kell ezt elérni. Ezt sokkal mélyebben és sokkal hamarabb kell megalkotnod. Ez a stratégiai szint a vállalkozásodnál.

Alap kérdések

Tehát a vállalkozásodnak különbözőnek kell lennie a versenytársaktól. De nem csak a versenytársaktól, hanem önmagában egy jelenségnek kell lennie. A különbözőség kialakításának van két alap kérdése, amelyet egy korábbi blogbejegyzésben találsz meg. Érdemes ezekkel kezdened, hogy elinduljon a gondolkodásod. Számos eszköz, módszer és megközelítés áll a rendelkezésünkre, hogy megkülönböztessük a vállalkozásunkat. Ebben a bejegyzéssorozatban az archetípus alapú karakteralkotást ismerheted meg.

cegkarakter04.jpg

Karakteralkotás - a különbözőség eszköze

A különbözőség egyik eszköze, ha karaktert alakítasz ki a vállalkozásodhoz. Az alap karaktereket Carl Gustav Jung alapján 12 archetípusba soroljuk. Jung úgy tartotta, hogy ezek az archetípusok mind megtalálhatóak a kollektív tudattalanban, ezért könnyen felismerjük őket és mindenki tud valamelyikhez kapcsolódni. Ezért várjuk például azt, hogy a jó mindig elnyerje méltó jutalmát és legyőzze a gonoszt. De ezért tudunk sportolókért, filmcsillagokért vagy zenészekért rajongani. Ezért van az, hogy egy-egy újabb tech kütyü megjelenése előtt már sátrakat vernek a rajongók, hogy övéké legyen az első eladott példány legyen az egy okostelefon vagy egy elektromosautó.

Az archetípus

Görög eredetű szó, jelentése őskép. Jung szerint az archetípus képi sémákat jelöl, amelyek közös motívumok a különböző területeken élő népek mitológiájában és a kollektív tudatalattiból eredeztethetők.

Az előző bejegyzésben már 3 karakter bemutatásra került, az ártatlan, a hős és a jófiú. Most folytatjuk a sort további 3 archetípussal.

gondoskod_karakter.jpg

4. A gondoskodó

vagyis a szent, a szülő

A gondoskodó archetípust a mások védelmének és gondozásának igénye hajtja. Az önzés és a hálátlanság, ami legrosszabb hatással van rájuk.

"Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában."


Mahatma Gandhi

Ez a karakter együttérző, nagylelkű és erőteljes, negatív szerepben mazochisztikus, manipulatív és társfüggő.

Azok az ügyfelek, akik könnyen azonosulni tudnak a gondoskodó archetípussal, elismerést szeretnek kapni az erőfeszítéseikért.
Az érzelmileg vezérelt hirdetésekre nagyon pozitívan reagálnak, de az agresszív hirdetésekről negatív véleménnyel vannak.

A gondoskodó márkák ígérete az elismerés.

Az ilyen karakterű vállalkozások védelmet, biztonságot és támogatást nyújtanak ügyfeleiknek. A legrosszabb dolog, ami történhet ezekkel a cégekkel, hogy kiderül, a termékeik károsak, környezetszennyezőek vagy nem biztonságosak.

Az egyik legismertebb gondoskodó archetípusú vállalkozás a Volvo. De bármelyik segélyszervezet vagy gyógyközpont hasonló jellemzőkkel bír.

alkoto_karakter.jpg

5. Az alkotó

más néven a művész vagy a teremtő

Az alkotót a kivételes és tartós produktumok vágya vezérli, és félnek a középszerűségtől. Legjobb képzelőerővel, kifejezőkészséggel és innovatív gondolatokkal bírnak - legrosszabb verziójukban önelégültek, melodramatikusak és nárcisztikusak.

Az alkotó ügyfelei általánosságban elkerülik a hirdetéseket, de a kísérleti, határokat feszegető vagy az új típusú hirdetéseket élvezik. Az alkotó típusúak kedvét nehéz elnyerni, de a sikeresek hálás rajongóbázist képesek kiépíteni.

Az alkotó cégek ígérete az eredetiség.

Az alkotó cégek gyakran az emberek kreativitásának felszabadítójaként pozicionálják magukat. Könnyen elpártolnak az ügyfelek ezektől a cégektől, ha másoláson kapják őket vagy egyszerűen csak árakciókat használnak.

Ha ilyen karaktert szeretnél a cégednek, akkor érdemes tanulmányoznod az Apple-t, ami a legtipikusabb teremtő archetípussal bíró cég. De megnézheted a Lego vagy Canon stílusát is.

felfedezo_karakter.jpg

6. A felfedező

vagy a kutató és a vándor

A felfedező karakter a kalandra vágyik és maga szeretné felfedezni a világot. Gyűlölik a megfelelést és a belső ürességet. Filmkarakterként ilyen Indiana Jones.
Az ilyen karakterek függetlenek, ambiciózusak és koncentráltak, rossz napjaikon nyugtalanok, céltalanok és szétszórtak.

A felfedező típusú ügyfelek olyan vállalatokat választanak, amelyek szabadságot és kalandot ígérnek, és egy közös utazásra hívják az ügyfeleiket. Egy szokványos, unalmas és ismerős területről szóló hirdetés egyáltalán nem mozgatja meg őket.

A felfedező cégek ígérete a szabadság.

Ha ilyen karaktert akarsz a cégednek, akkor az ügyfeleidet új és ismeretlen vidékekre kell kalauzolnod. Figyelj arra, hogy ne legyen a céged kimért, merev vagy túl hivatalos stílusú.

A felfedező karakterre jó példa a Go Pro vagy a Jeep.

A te céged melyik karakterre hasonlít? Tudsz olyan versenytársat mondani a te piacodon, amelyet gondoskodó, alkotó vagy felfedező karakter jellemez?
Kíváncsi vagyok, te mit gondolsz. Írd meg véleményedet, válaszodat kommentben! 

Nyomj egy lájkot, hogy tudjam tetszett ez a bejegyzés.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak ezekről a karakterekről!

Ismerkedj meg az üzleti modellezés alapjaival 

Kattints ide és töltsd le az ÜMÉ 1x1 ingyenes tudásanyagomat! 

Kövess a Facebook-on is! Lájkold az ÜMÉ Facebook-oldalát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr9912730036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása