Hihetetlen, hogy a szakemberek csak azért nem keresnek többet, mert erre a két dologra nem figyelnek

0904-ezert_nem_keresnek_tobbet_a_szakemberek.jpg

Elgondolkoztál már azon, hogy miért van az, hogy szuper jó vagy a szakmádban, de a vállalkozásod mégsem hoz annyi pénzt, mint amennyit megérdemelnél? Annyi időt és energiát tettél abba, hogy a legjobb papírokat megszerezd, hogy igazán tudjál segíteni a hozzád fordulóknak, de azok csak nem akarnak jönni. Csak nem akarnak rendelni tőled, csak nem akarnak megbízni téged valamilyen munkával.

Alapvetően én is így voltam vele régebben, de ma már tudom, hogy van két dolog, amire ha jobban figyeltem volna, akkor hamarabb jutottam volna előre. Már középiskolában is a vállalkozásokról és a gazdaságról tanultam és főiskolán is vállalkozó menedzser mérnök diplomát szereztem, tehát a képzettségeim megvoltak arra, hogy sikeres vállalkozó legyek. Azonban az első vállalkozás csak nem akart annyira beindulni. Most már így jó néhány év távlatából tudom, hogy mi volt a gond.

0904-ezert_nem_keresnek_tobbet_a_szakemberek2.jpg

Az első ok: csak szakmailag akarnak jók lenni

De üzletileg nem. Kezdetben én is csak arra figyeltem, hogy az általam választott üzleti modell építés módszertanát, kérdéseit, módszereit minél jobban elsajátítsam. De arra már nem figyeltem, hogy milyen stratégiai alapjai legyenek a vállalkozásomnak, hogy helyes célokat tűzzek ki, hogy terveket alkossak, hogy jobb legyek a megvalósításban, az időgazdálkodásban, az ügyfélszerzésben és a pénzügyekben.

0904-ezert_nem_keresnek_tobbet_a_szakemberek3.jpg

A második ok: nem figyelnek oda magukra

Ez a legfőbb ok. Nem figyeltem oda a környezetemre, arra a közegre ahol és akikkel élek és dolgozok. Pedig ez lehet nagyon motiváló és demotiváló. Nem figyeltem az egészségemre, a megjelenésemre, a kommunikációmra, a pihenésre, az érzéseimre és a gondolataimra. Nem gondoltam, hogy az önbizalmam vagy éppen az énképem bármi szerepet is játszana abban, hogy sikeressé váljak. Pedig ezek mind mind hatással vannak arra, ahogy érzékelem, látom a világot és ahogy érvényesülök benne.

Ma már nem az a sikeres, aki csupán szakmailag jó!

Rengeteget olvastam, konzultáltam, tanítottam, így ma már tudom, hogy szakemberként nem csak a szakmai témákra kell figyelnem, hanem fejlesztenem kell a vállalkozásom üzleti és emberi aspektusát is.

Ha szeretnél te is több pénzt keresni szakemberként

Akkor fejleszd te is ezeket a területeket. Ebben segít neked a BEINDÍTÓ tréningem, ahol ezeket a témákat alaposan körüljárom, elmagyarázom és segítek abban, hogy te is be tudd építeni a saját vállalkozásodba. Átadok minden olyan információt, ami szükséges ahhoz, hogy a szuper szakmai képességeidből igazi bevételt tudj faragni.

A tréningről részletesen itt tudsz olvasni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr3014222133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

alairaskep3.png

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png