Hogyan alkosd meg a vállalkozásod értékrendjét?

Ha minden más tényező azonos az emberek szívesebben kötnek a barátaikkal üzletet és ha nem is teljesen azonosak a feltételek vagy tényezők az emberek még mindig szívesebben kötnek üzletet a barátaikkal.

Ma már sokkal fontosabb az, hogy kitől vásárolunk mint az, hogy mit vásárolunk. A barátságok alapja a közös értékrend, mert tudjuk, hogy mi fontos nekem és tudom, hogy ez majd a másiknak is fontos lesz. És ugyanez biztosítja az üzleti életben azt, hogy hosszú távon tudjunk együttműködni. Nem csak az ügyfelekkel hanem a munkatársakkal és a beszállítókkal is.

Ha te is szeretnél közös értékrendet kialakítani az ügyfeleiddel, a munkatársaiddal illetve erre alapuló hosszútávú együttműködést akkor ezt a videót érdemes neked megnézni.

Megnézzük egyrészt azt, hogy egyáltalán miért is fontos ez az értékrend. Másrészt pedig bemutatom azt, hogy milyen jellemzői vannak egy jó értékrendnek, vállalkozói szinten. Mutatok példákat természetesen és azt is bemutatom neked, hogyan kell használni hogyan érdemes használni magát az értékrendet a hétköznapokban.

A tartós siker építéséhez stratégiai alapokra van szüksége egy vállalkozásnak. És ezeknek a stratégiai alapoknak egyike maga az értékrend. Ami nem más, mint egy olyan segítség amivel meg lehet mutatni a vállalkozásnak a jellemét és személyiségét. Meg lehet mutatni, hogy mi fontos és értékes számunkra.

Igazából ennek az egésznek az a lényege, hogy ha belegondolunk, nem állhatunk ott a munkatársak mellett a nap 24 órájában és figyelni azt, hogy ők úgy végezzék a feladatot minthogyha mi cégvezetők végeznénk azt az adott feladatot.

Sokkal fontosabb az, hogy ne azt mondjuk el, hogy mit csináljon, hanem azt hogyan csinálja milyen attitűddel, milyen hozzáállással csinálja. Szóval ezt a szemléletet érdemes megtanítani nekik az értékeket, amik mentén érdemes a munkájukat végezni.

Az az ideális eset, ha egy kiválasztás során egy munkatársat nem feltétlenül az aktuális tudása alapján választunk ki, hanem egyrészt az értékrendje, az attitűdje alapján illetve a benne lévő potenciál alapján. Ugyanis egy személyiséget, pláne felnőtt korban már nem lehet nagyon megváltoztatni külső hatásra meg pláne nem lehet megváltoztatni. Így ne is várjuk majd el és ne is reménykedjünk abba, hogy ha felveszünk egy munkatársat majd ő másképpen fogja a világot értékelni más értékrend szerint fogja azt megélni és más értékrend szerint fogja a munkáját végezni. Nincs ilyen. Hanem egyszerűen az van, hogy ő hoz egy tudást, hoz egy attitűdöt, egy értékrendet és kész. Sokkal inkább fontosabb az értékrend és a potenciált nézni benne.

Alapvetően a legtöbb kkv-nál az értékrend a cégvezető, a tulajdonos értékrendjéből táplálkozik. Ugyanakkor azt fontos tudatosítani, hogy te és a vállalkozásod nem vagytok azonosak. Vagy te, meg van a vállalkozásod. Nagyon sokszor a cégvezetők ezt összemossák és úgy gondolják, hogy a kettő egy és ugyanaz. Holott nem.

Nagyon fontos, hogy amikor az értékrendről beszélünk, akkor a céges értékrendről beszélünk. Nyilván belőled fog fakadni, de fontos kimondani, hogy ez az értékrend ez egy olyan értékrend, ami a vállalkozásra vonatkozik. És ennek akkor is igaznak kell lenni, amikor egy vállalkozás akár tízszer nagyobbá válik, tízszer nagyobbra növekszik, és még akkor is igaznak kell lennie, amikor már nem te vagy ennek az egésznek a vezetője.

Említettem már, hogy ez a stratégiai alapoknak a része az értékrend, merthogy maga a stratégiai alap ugyanúgy, mint az értékrend, segíti a döntéseknek a meghozatalát. Segíti a kérdéses helyzeteknek a tisztázását, hogy megfelelően tudjuk cselekedni és megfelelően tudjuk viselkedni, mint egy szervezetnek a tagjai.

És végső soron, ami a lényege ennek az egésznek, hogy egy egységességet fog tudni mutatni a vállalkozásról, hiszen mindenki egységesen, ugyanúgy fog viselkedni a portástól a recepcióson át az értékesítőig, a marketingesig, a könyvelőig és mindenki, aki a szervezeten belül működik, ők mindenki azonos értékrenddel, attitűddel fogják a helyzeteket megoldani, és így sokkal könnyebb az ügyfelek, a külvilág felé bizalmat kelteni, kapcsolatokat építeni, kialakítani és azokat fenntartani.

Most nézzük meg azt, hogy a jó értékrendnek milyen jellemzői vannak.

Az első jellemzője az, hogy tartós. Azaz akár 20-30 évig is ugyanazt az egy értékrendet használja a vállalkozás, hiszen ez annyira a vállalkozás kultúrájának a magja, hogy ezen nem érdemes sűrűn változtatni.

3-5 tételből áll az értékrend. Három az a minimum, ami jó hogy ha van, vagy ez a normális és 5 a maximum. Ez azért fontos, mert az elemek között nem lehet ellentmondás. Ezt a pár dolgot meg lehet jegyezni és könnyen használhatóak.

Azt fontos tudni, hogy ebben a 3-5 tételben nincs sorrendiség. Tehát nem lehet azt mondani, hogy az egyik fontosabb, mint a másik. Egyformán fontos mindegyik.

Ahogy már említettem, ugye nem lehet közöttük ellentmondás.

Fontos, hogy mindenki ismerje a szervezeten belül, de ne csak ismerje, hanem értse is, hogy mit értünk rajta. És ehhez a legjobb módszer az, hogyha ha meghatároztad az értékrend tételeit, akkor mindegyikhez egy történetet tudjál elmondani. Mindegyikről tudjál egy történetet mesélni, mert ez fogja igazán megmutatni másoknak azt, hogy te mit is értesz az adott tétel alatt.

Milyen értékek lehetnek jellemzően, tipikusan?

Lehet ilyen például a megbízhatóság, igényesség, pontosság, precizitás. Lehet az exkluzivitás, a kreativitás, a környezettudatosság. Ilyen lehet a családiasság, lehet a csapat ereje ilyen, vagy a tisztesség, őszinteség, a becsületesség.

Ezek mind-mind jó értékrendek lehetnek.

Példaként hoztam az üzleti modell építés értékrendjét.
Az első tétele ennek a folyamatos tanulás. Folyamatos tanulással és fejlesztéssel kiváló és sikeres munkát végzünk. Ez az első tétel.
A második tétel, hogy valóban azt adjuk, amit ígérünk. Még akkor is, hogy ha az erőnk felül van. Akkor is ezt fogjuk tenni és ezt tesszük.
A harmadik, hogy tisztességesen és szabálykövetően járunk el az ügyfeleinkkel, partnereinkkel, a kollégáinkkal és az állammal szemben.
A negyedik tétele az ügyfél által mérhető, jövedelmező, tartós növekedést eredményező munkát végzünk.
És az ötödik pedig, hogy határozottan képviseljük az általunk fontosnak tartott értékeket gondolatokat, mentalitást a külvilág felé.
Nálunk ez az 5 értékrend működik.

Hogyan használhatod az értékrendet? Hogyan érdemes ezt elkezdeni használni, beépíteni? Hogyan érdemes ezt működtetni?

Egyrészt az értékrend a vállalkozás minden egyes tagjára és lépésére igaznak kell lenni.
Már említettem, hogy mindenkinek ismernie kell és értenie kell. Ezért fontos az, hogy ne csak te tudd, hanem hirdesd ki.

Az új kollégáknak add oda. Rakd ki a weboldalra. Kommunikáld ezt rendszeresen. Mondd el az ügyfeleknek, a beszállítóknak. Akár elmehetsz odáig, hogy minden egyes munkatárs pénztárcájába benne lehet az értékrend, a küldetés, a hosszú, közép, rövid távú célok. Így komplex. Tehát akár így is lehet használni. Rakd ki a falra. Rakd bele a prospektusokba, a szóróanyagokba. Fontos, hogy hirdesd, hogy te milyen értékek mentén építed, vagy ez a vállalkozás milyen értékek mentén épül.

Fontos, hogy az értékrendet lehetőség szerint évente felülvizsgáld. Nézd meg azt, hogy mennyire maradtatok hűek ezekhez az értékekhez. És az fontos, hogy erősítsd meg minden évben az elkötelezettséget az értékek irányába.

Minden cégnek vannak értékei, csak nem mindegy, hogy a véletlenre bízzák ennek alakulását vagy tudatosan alakítja a cég jellemét.

Végül pedig igazából nem maradt más, minthogy én arra kérlek, hogy mutasd meg a te vállalkozásodnak az értékrendjét.

Írd meg a videó alatt kommentben, hogy milyen a te vállalkozásod értékrendje.

Ha értékesnek tartottad ezt a videót, ezt a tanítást, akkor kérlek oszd meg másokkal is.

Kövess a Facebook-on is! Lájkold az ÜMÉ Facebook-oldalát.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr3413714828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyongyi Jakab 2018.03.05. 20:25:10

EZ mennyire jó és OKOS megint Csaba! Gratulálok és Köszönöm!

Mint önismereti tréner, számtalanszor foglalkozom az Értékrenddel... de csak a személyes értékrenddel.
De hogy a vállalkozásomnak is van értékrendje, bakker, ez még soha nem jutott így eszembe. Úgyhogy jól elgondolkodtatsz most. És jutnak eszembe dolgok, leírom és kérem a segítségedet, hogy egyáltalán ezek jók-e egy vállalkozásra?... Jó?

(JÓ néhány évvel ezelőtt, célt sem tudtam "helyesen" kitűzni, mondjuk ezt sem tanították az általános oktatásban... Írtam valamit, mire a tréner visszaírta, hogy ez NEM cél... Hát akkor mi?
Szóval lehet most is így járok...

Egy másik dilemmán, hogy ez a "vállalkozásom értékrendje", rólam kell-e szóljon vagy az ügyfeleimről, vagy még inkább a köztünk levő viszonyról? - egy egy személyes vállalkozásról beszélünk.

Amire gondoltam:
1. Felelősségvállalás (egyéni)
2. Bizalom (nyitottság, elfogadás egymás között)
3. Rugalmasság (a változás létjogosultsága)
4. Pozitív attitűd (pozitív szemlélet, támogatás, visszajelzés)
5. +1 lépéssel több!(Az a bizonyos +1 lépés, amikor többet adok, mint amit elvárnak)

Köszönöm, ha segítesz Csaba!

1.

Sánta Csaba 2018.03.06. 12:11:05

@Gyongyi Jakab: Szia Gyöngyi! Örülök, hogy tetszik és annak is, hogy segítséget kértél.
A leírt 5 tételt megnézve 4 szerintem teljesen beépíthető egy vállalkozás működtetésébe.
Nekem a 3. kakukktojást egy kicsit.
Nézzük sorba őket:
1. Felelősségvállalás:
Vállaljuk azért a felelősséget, amit teszünk mondunk.
(Azt gondolom, hogy ez egy céges értékrendnek kiváló. Működjenek majd így a kollégák is, és ha az ügyfélnek elmondod, hogy mi mindenért felelősséget vállalunk, amit mondunk és teszünk, azt gondolom erősen bizalomkeltő.)
2. Bizalom
Nyitottan és elfogadva állunk egymáshoz. Az ügyfeleinkhez, munkatársakhoz, a partnerekhez.
(Azt gondolom, hogy az önismereti szolgáltatótól ezt igenis elvárhatják az ügyfelek. Szerintem ez is teljesen rendben van, beépíthető, használható.)
3. Rugalmasság
A változás létjogosultsága.
(Ezt nem nagyon értem, hogy ez hogyan jön a tevékenység végzéséhez, az ügyfelek kiszolgálásához, a munkatársakkal való bánásmódhoz vagy a partnerekkel való együttműködéshez. Azt érted ez alatt, hogy rugalmasan állunk a helyzetekhez és igyekszünk alkalmazkodni a másikhoz? Talán. Miért fontos ez a munkátokban? Ne feledd az értékrendnek igaznak kell lennie minden szinten a vállalkozásban.)
4. Pozitív attitűd
Pozitív szemlélet, támogatás, visszajelzés.
(Nagyon jó egy olyan szolgáltatóval együtt dolgozni, egy ilyen cégben dolgozni vagy egy ilyen vállalkozásnak az ügyfelének lenni, ahol pozitív az attitűd, a szemlélet, támogatnak és adnak visszajelzést. Nagyon tetszik ez az értékrended.)
5. +1 lépéssel több!
Az a bizonyos +1 lépés, amikor többet adok, mint amit elvárnak.
(Ez az értékrend elem szintén jól működhet minden szinten, minden kapcsolatban és egyértelmű is számomra.)

Szóval a 3. elemet kellene pontosítani, "cégesíteni", vagy lecserélni.

Írd meg, mire jutottál! :)

Gyongyi Jakab 2018.03.06. 17:18:49

@Sánta Csaba: Sasszemed van Csaba! Vagy inkább sas- szakmai szemed! Igen, igazad van, bizonytalanságot sugall- így átgondolva. Az én indíttatásom az volt, hogy vegyük figyelembe a változást, és ne röghöz kötötten tartsuk magunkat azokhoz a dolgokhoz is, amiket egyszer mondjuk kimondtunk és csak azért, hogy tartsuk az adott szót, még akkor is ha sérül közben valaki, de legyen meg... Mert így szokás... Nem tudom ez így most érthető-e, valszeg inkább a megszokások ellen mennék. De ez inkább már nem is aktuális, mert, ha magyarázatra szorul, akkor azért ez nem egyértelmű, így elég nyögvevnyelős is...

Szóval inkább lecserélném, és megkérdeztem egyik ügyfelemet is, Ő is a fenti dolgokat állította az én vállalkozásomról, stő még megtoldotta.
Miért is ne?
Hát tényleg, csaptam a homlokomra...

1. Empátia
2. Előítéletmentes
3. Megoldásközpontúság

Hát ezek jöttek még hozzá... Mit szólsz?

Egyébként a VÁLASZOD meg annyira ÚJABB ÉRTÉK, amit mailben küldtél, minden sora kincs és tanulnivaló, ki fogom nyomtatni, és gondolkozom rajta és már most van kis eredményE Köszönöm!!!

Sánta Csaba 2018.03.07. 11:59:49

@Gyongyi Jakab: Érdemes egy kicsit távolabbról és üzleti szemmel nézni a vállalkozásod működésére, és ez alapján eldönteni, hogy mi alapján akarod, hogy működjön ez a szervezet.
Mindhárom új elem le tudja cserélni a rugalmasságot.

Érdemes a három kifejezést felmérni az ügyfeleid, célpiacod körében.
Vajon a 3 közül melyikre rezonálnak rá jobban?

Én a "Megoldásközpontúság"-ra, de ugye tudjuk, nem én vagyok a célpiacod! ;)

Majd írd meg, mi lett a végeredmény!

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása