Könyvajánló - A vagyonvonzás 28 technikája

vagyonvonzás 28 törvénye.jpgAmikor először olvastam, olyan érzés volt, mint mikor az apa leülteti maga mellé a fiát és elmondja neki azt, amit eddig a világról megtudott, hogy a fia már innen, ezzel a tudással induljon útjára, és jusson még messzebb, mint ahova apja jutott. Azóta is, akárhányszor olvasom mindig azt érzem, hogy bölcsen, de nagyon őszintén fedi fel az üzleti élet alap törvényszerűségeit. Hogyan gondolkozzak a pénzről, a hozzáállásomról, a tetteimről, és azok eredményeiről.

Van az üzleti életben bizonyos mentalitás, amit ha követünk, akkor nem csak tisztelni fognak és korrektnek fognak tartani minket, de még a vagyonunkat is növelni tudjuk.
A mentalitás nem más, mint az elménkben meglévő szabályok, elköteleződések, meggyőződések, amik mentén cselekszünk. Jelen esetben az üzleti életben.
A mai könyv ennek a 28 technikának a bemutatásával foglalkozik.
A könyv írója Dan S. Kennedy, egy amerikai tanácsadó, alapvetően a reklám szakmában. A marketing commando atyja, Wolf Gábor tőle is tanult. Dan Kennedy nagyon nyersen, akár gyomorba vágóan, de mégis őszintén, kendőzetlenül osztja meg velünk tapasztalatait, meglátásait, világszemléletét.
A könyv a vagyon vonzásáról szól, nem pedig a csinálásról, vagy a teremtésről. Szándékos a cím, ez is azt sugallja, hogy teljesen más világszemléletet kapunk, mint amik arról szólnak, hogy hogyan csinálj, vagy teremts gazdagságot. Nem kell megijedni az ég világon semmi spirituális vagy ezoterikus "maszlag" nincs benne. És persze azt se feledjük, hogy Dan Kennedy kiemelkedően zseniális marketinges, naná hogy a saját könyvének is hihetetlen jó címet ad. :)

Fel kell készülnöd, hogy olvasás közben gyűlölni fogod, hol magadat, hol az írót. Hisz olyan kőbevésett szabályokat, törvényeket húz át egy-egy mondattal, amire te soha nem is mertél volna gondolni. Ez az ellenkezés jó, mert így bebizonyosodik, hogy ő valóban ismeri azt, ahogy te gondolkozol, és hát valljuk be, ő máshol tart, és valószínűleg nem azzal a gondolkozással jutott el odáig, ami neked van.
Tehát érdemes rá hallgatnod.

A könyv két részből áll. Az elsőben megtaláljuk mind a 28 fantasztikus homlokcsapkodó technikát, a másodikban pedig gyakorlati példákat kapunk arra, hogyan változtatta meg egy egyetem illetve egy borbélyüzlet életét a korábban említett technikák. Illetve bemutatja, hogy hogyan ismerhetjük fel az egyes esetekben milyen technikákat alkalmaztak.

Az első kifejezés, amit a könyvben aláhúztam és azóta is sokszor idézek: "a vagyon végtelen".
Aki tanult közgazdaságtant, az ismeri az első számú szabályt, a szűkösség gondolatát. Mivel végesek az erőforrásaink, ezért azokkal jól kell tudni gazdálkodni. És ha valakitől elveszel valamit, akkor ő szegényebb lesz, és nem jut neki, vagyis belénk nevelik a lelkiismeret furdalást, és persze a szűkös gondolkodást. Szerinted, ha szűkösen gondolkozol mennyi vagyont tudsz teremteni?
Erre jön ez az amerikai író és azt mondja, hogy a "vagyon végtelen". És ha végtelen senkinek sem ártasz, ha elveszel belőle magadnak annyit, amennyire szükséged van. Vagyis "attól, hogy te gazdagodsz, senki nem lesz szegényebb". Megtudhatod, hogy miért van az, hogy valakiknek soha nincs pénzük, hogyan álljunk hozzájuk, mit gondoljunk róluk.
Megismered azokat a technikákat, amikkel a bőségben való hitedet kőkeménnyé tudod edzeni, és megmutatja azt is, hogy így a bőségből hogyan tudsz te is részesülni. Persze rávilágít arra is, hogy hogyan támogatja a külvilág, hogy könnyen lerombolni ezt a fajta hitedet, és maradj ugyanott ahol, ők akarják hogy legyél.

Biztos sokszor érezted már te is azt a fájdalmat, amikor felismerted, hogy az élet igazságtalan, hogy ez így nincs rendjén, hogy neked járna az, amit elterveztél, hiszen te tanultál, te jó ember vagy, te tisztességes vagy, és mégsem úgy alakulnak a dolgai, ahogy te szeretted volna. Igen ám, de a pénz nem így működik. Hiszen akkor mi lenne a drogdílerekkel, vagy a pornósokkal? :)
Hogy mit kell tegyél, hogy a pénz mégis hozzád áramoljon és közben még erkölcsös is maradjál, megtudhatod a könyvből.

A harmadik, amit kiemelnék a könyvből az a vállalkozó feladata. A gazdaságban nagyon fontos szerepük van a vállalkozóknak. Munkahelyeket teremtünk, az élet működéséhez szükséges termékeket és szolgáltatásokat hozunk létre. Mégis sokszor nem tudjuk, hogyan kezeljük, ha mohónak, kapzsinak tartanak az irigyeink. Csak egy kérdés ebből a részből: "Jobb ember vagy, ha szándékosan kevesebb pénzt szerzel a termékeidért vagy szolgáltatásaidért?". Tehát akkor mi is a te első számú feladatod?

Amikor vállalkozó vagy, akkor is gondolnod kell a családodra, a partnereidre, az ügyfeleidre, hitelezőidre, tehát nem azért kell elkérni azt az árat, mert te mohó és kapzsi vagy, hanem mert a célod az, hogy holnap és holnap után is tudd kiszolgálni a fentebb említett szereplőket az életedben. Szóval olvasd el a könyvet és erősebbé, magabiztosabbá válik a vállalkozói mivoltodról kialakított belső képed.

Olvashatsz a könyvben még a dominóhatásról, a személyes márka fontosságáról, hogyan váljál szakértővé, a félelmek kezeléséről, a szenvedély erejéről, a szokásokról. Megtudhatod, hogy hogyan alakítsd ki a kis saját bolygódat, ahol kizárólag csak olyan emberek tevékenykednek, akik mind téged támogatnak a céljaid elérésében. Sokszor a sikert az hozza meg, az előnyt úgy lehet elérni, hogy meglátod azt, amit más nem. Hogyan lehet ezt tudatosan csinálni? A választ a könyvben találod.

Néhány fejezetben további hasznos történeteket olvashatunk, amiket ismert emberek mesélnek el nekünk: Donald Trump, Hugh Hefner, Jim Rohn, Jack Canfield, Paul Newman, Arnold Schwarzenegger.

Ezen túl pedig megismerhetjük az új gazdasági struktúra elvárásait a vállalkozókkal szemben. Miben más ez, mint a válság előtt világ, mit kell, sőt szükséges másként csinálni, mit nem lehet már folytatni, hacsak nem a bukás a célunk. Például jövő bankolnunk kell. Ha te is jövő bankolni akarsz, akkor érdemes elolvasnod a könyvet.

Ez a könyv remélem a te gondolkodásodban is ugyanolyan fordulópontot fog jelenteni, mint nekem.

A könyv a Pongor Publishing Üzleti kiadó kiadásában jelent meg.

Tőlük meg is tudod rendelni -21%-os folyamatos webáruházi kedvezménnyel: Dan S. Kennedy - A vagyonvonzás 28 technikája vállalkozóknak

Sőt a kiadónak van egy fantasztikus garanciája is: KÁDBA ESÉSI GARANCIA
Tehát nem kell aggódni, ha vízbe esik a könyved.

Jó olvasást kívánok hozzá.

Sánta Csaba
LÜMÉ

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr405444496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása