#KeddiKérdés: Hogyan gyorsítsd fel a haladásodat?

Ezt a részt is le tudod tölteni MP3 és PDF formában!

 

Ha vannak céljaid. Van terved és úgy döntesz, hogy belevágsz a megvalósításába, akkor te is biztos szeretnéd hamarabb elérni mindazt, amit kitűztél magadnak. Erről lesz szó a mai részben.

Fontos, hogy végignéznéd a videót, nem csak azért, mert mutatok 3 technikát, amivel gyorsítani tudsz a haladásodon, de azért is, mert a végén elárulom, hogy mi az idei karácsonyi ajándékom nektek.

Nos most mondhatnám azt, hogy le tudom felezni az utadat, vagy már az év első felében mindent el fogsz érni, amit elterveztél, de ilyen technikát nem ismerek, és nem is létezik ilyen. Elmondom miért.

Ha valaminek nincs még itt az ideje az életedben, akkor lehetsz iszonyú szorgalmas, lehet bármilyen erős az akaratod, hihetetlen erős a hited, adhatsz naponta húszszor hálát vagy végezhetsz bármilyen csodaváró lelki gyakorlatot, ha az a helyzet még nem érett meg, akkor nem fog történni semmi.
Ugyanis a dolgok soha sem egyenes vonalú egyenletes úton valósulnak meg. Van amikor meglódulnak a dolgok, van amikor megtorpannak, van amikor el is veszítjük a lehetőségeket, máskor meg hirtelen megvalósulnak.
Ugyanis ez az egész élet egy társasjáték. Többen veszünk részt benne és ha mások még nem tartanak ott, ha mások még nem akarják azt, amit te nyújtani tudsz, amit te tenni akarsz, akkor még nem fog megtörténni, akkor még nem fogod elérni a célodat.

Az egyik fontos dolog, amit megtanultam, hogy az időnek nem csak mennyisége van, hanem minősége is.
Azaz hiába toporzékol Józsibácsi a szilvafa alatt novemberben, hogy ő most szilvát akar szedni, akkor sem lehet.
Az őseink, akik még közelebbi kapcsolatban álltak a természettel, a termőfölddel, pontosan tudták mindennek van érési ideje. De mi, akik ebben a hiperszuper, technikai világban élünk, néha még azt se vesszük észre mikor kel fel a nap vagy mikor nyugszik, mert irodákban, konferenciatermekben, plázákban töltjük a napjainkat, fogalmunk sincs az idő múlásáról, ugyanakkor mindent azonnal és instant formában akarunk.

Pedig még most is minden a vetés és az aratás folyamatában történik.
Az őseink se azt tudták, hogy a vetés és aratás között mennyi idő telik el, hanem azt, hogy milyen minőségi változás szükséges a aratáshoz.

A Bibliában ez áll:
"Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.
Megvan az ideje a születésnek, megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az aratásnak.
Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak.
Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.
Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.
Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való elfordulásnak.
Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.
Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak.
Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak.
Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.
Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.
Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.”

És ha ezt te is megérted, akkor nem arra fogsz törekedni, hogy minél gyorsabban érd el a célodat, hanem hogy megtörténjen az a minőségi változás.

Ehhez hoztam három fontos dolgot, amit meg tudsz tenni azért, hogy ez a minőségi változás megtörténjen.

1. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz

A minőségi változáshoz nem lehet egyszerre mindennel foglalkozni. Meg kell találnod, mi az a terület, aminek a fejlesztésével foglalkozol. És erre fókuszáltan figyelsz. Jelölj ki egy fő témát a jövő évre. Ez lehet a lista növelés vagy a hatékonyság javítása, vagy a minőség emelése.
És határozz meg az első negyedévre egy igazi kihívást. pl. 50%-kal növelni a lista méretét, vagy 10% javítani a hatékonyságot, vagy az ügyfélelégedettséget 15%-kal javítod.

2. Fejleszd magadat

Sose állj le a tanulással. Tégy fogadalmat magadnak erre vonatkozóan. Menj tréningekre, olvass könyveket. De ez nem elég!
A tanultakat ültesd át a gyakorlatba, ne csak tanulj, hanem szerezz jártasságot is.

És akkor eljön az a pillanat, amikor mások azt mondják, hogy szerencsés voltál.
Te pedig erre azt tudod válaszolni, hogy nem szerencsés, hanem felkészült.


3. Használj hatástöbbszörözőket

Lehet egyedül menni az úton és gyorsan fogsz haladni, és lehet menni csapatban és messzire jutsz.
Én hiszek a csapat erejében, hiszek abban, hogy nem kell egyedül végigharcolni mindent. Nem is lehet. Lehet magányos hősként megváltani a világot, de nem ez a legjárhatóbb út. Legyen szó egy teniszezőről, vagy egy forma 1-es pilótáról, bár ők vannak a középpontban, mindkettő mögött óriási stáb áll, akik segítik őket a haladásban.
Hatástöbbszörözésre használhatod más emberek pénzét, idejét, tapasztalatát, tudását vagy munkáját is.


Ez az utolsó előtti #KeddiKérdés az idei évben és ráadásul itt a karácsony is hamarosan, úgyhogy engedd meg nekem, hogy egy kis ajándékot adjak át nektek.

Hamarosan elérhetővé teszek számotokra egy vadonatúj online videó tréninget, amit teljesen ingyen megkaptok, ha év végéig regisztráltok rá.

MÁR MOST ÁT TUDOD VENNI AZ
MMP.UZLETIMODELLEK.HU OLDALON

Az első része december 23-tól lesz elérhető, utána pedig az ünnepek alatt a többi része, hogy a karácsonyi pihenés alatt is legyen mit nézned.

Ha pedig szeretnéd, akár a vevőidnek vagy beszállítóidnak, barátodnak is tovább küldheted ajándékként. :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletimodellek.blog.hu/api/trackback/id/tr4312058939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Sánta Csaba profil kép

Sánta Csaba

vállalkozásfejlesztő tanácsadó, tréner
a Segítség, vállalkozó lettem! könyv szerzője

Azért dolgozom, hogy a Vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.

Könyv: Segítség, vállalkozó lettem!

003mockup-tiny.png

Olvasd el az első könyvemet, ami a vállalkozói életmódhoz ad egy szuper keretrendszert.

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan

  teremts egyensúlyt a vállalkozói életmód 3 aspektusa között

  működtesd a vállalkozás 7 alapterületét

  turbózd fel a teljesítményedet 15 emberi terület tudatos alkalmazásával

Érdekel ez a könyv

Letölthető tudásanyag

ÜME 1X1 INGYENES TUDÁSANYAG

Alapvető lépések egy üzleti modell kialakításához!

Az első magyar nyelvű ingyenes tudásanyag üzleti modell építés témakörében.

LETÖLTÉS

12 amatőr üzleti tervezési hiba

Tudod mi az a 12 AMATŐR HIBA, amit a vállalkozók elkövetnek a stratégiai tervkészítés során?

Ismerd meg a gyakori hibákat, hogy gyorsan és könnyedén tudj hatékony stratégiai terveket összeállítani.

LETÖLTÉS

Lájkold a Facebook oldalt!

Kapcsolat:

Mail1.png
+36-30-474-2449

Mail1.png Facebook alt 1.png Twitter NEW1.png Pinterest alt1.png YouTube1.png

süti beállítások módosítása